What the FÜCK? :D

Igen, jól olvastad: már franciául is tudok! :DD

És ma van a névnapom! Nagyon jól esett az emberek pozitív hozzáállása a dologhoz. No meg persze látni, mennyien szeretnek, és hogy kiknek vagyok igazán fontos. Ez a szám évről évre nő! Örülök neki. :)

Persze ezt a 18. szülinapomon is megtapasztaltam, amikor sikerült egy laza 20 fős kis társaságot összehozni! :)
Azért írok emlékeztetőt, hogy évekkel később is tudjam, kik voltak a szülinapomon! Ha érdekel, olvasgass, ki tudja, hátha a keresztnevek közül valamelyik annyira megtetszik, hogy még a gyermekednek is azt fogod adni! ;D Ha nem, hagyd ki, olvass utána!
Közös bulink volt Darcipánnal, aki 2 nappal előttem született – ugyanott, ahol én. Hogy mi az érdekes ebben? Hogy 14 évig nem is tudtunk egymásról, két külön városban is éltünk, aztán kilencedikben osztálytársak lettünk, és mára már nagyon jóban vagyunk, és még a szalagavatón is ő lesz a párom az egyik táncban.  Így elhatároztuk, hogy a 18-as az egy közös buli lesz – ki tudja, hátha megőrizzük ezt a hagyományt… ;P

Első nap – azaz Dara szülinapján (kedden) a következőket láttuk vendégül: Viktor, Ákos, Peti, Szkendi, Krisztián, Kati, Juszti,  Zsuzsi, Lali, Móni, Liza, Dóri, Blanka K, Laci
Ebből másnapra maradtak: Viktor, Ákos, Peti, Kati, Lali, Liza, Dóri, Laci
Estére pedig: Lali, Kati, Peti, Ákos, Viktor, Laci (?), + Berta!

Éjfélkor tortáztunk, és átbuliztuk az éjszakákat kint a kertünkben! Eléggé elfáradtak a 2napos bulizásban, így a második éjszaka mind hazamentek. De mind nagyon jól éreztük magunkat! És a szülinapom csak most kezdődött igazán…

Csütörtök délutánra vártam az osztály másik felét, akik nem az “igazán bulizós arcok” /azóta megváltoztak ők is… :D/, velük is megünnepeltük, családiasabb körben. Nagyon aranyosak voltak, “hűtöttek” nekem tortát áfonyajégkrémből és vaníliafagyiból, az alján egy vastag csokiréteggel és gabonapehellyel… Mmmm… Még most is érzem azt az ízkavalkádot… :)) Kaptam tőlük egy kötényt, amin egy izmos felsőtest van, mondván: ez a cél… :D (Itt volt: Kitti, Lili, Marcsi, Blanka – Vera és Bancsi nem tudtak eljönni családi program miatt… De Bancsitól kaptam egy tengeri sünt, amit a szülinapomon talált!)

A névnapunkat is hasonlóképp ünnepeltük – az utóbbi társasággal. Most pénteken. Ezt Blankáéval tartottuk együtt. Lili csinált gesztenyés hütit oltári mennyiségű vaníliasodóval, Vera meg Bancsi pedig sütöttek, és az is nagyon finom volt! Blankáéknal voltunk, és Fück-höz kell felcsöngetni, tehát innentől mindannyian tudunk franciául: what the fück? :D
Tehát előre megünnepeltük, de azért ma is kaptam sütit, meg muffint, meg madártejet, meg csokit - sokat!, és nem feleltettek magyaron. Köszönöm! :D

Nemsoká Disney maratont tartunk, majd arról is beszámolok! :))

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.